Vélemények a netről


Z.CSABA 2002-09-5 8:25:58

Pauly, Megtörtént a meghallgatás!"Nagyon" csodálkozni fogsz: totál igazad volt, cseppet sem túlzóak a dícséreteid! Egyszerűen szuper a hangminősége. Meghallgattam a B&W-t is ha már ott voltam, no meghát, hogy azé viszonyítsuk gyorsan valamihez; hát én nemigazán éreztem, hogy jobb lett volna a nagy márka. Annak ellenére, hogy a HCM-et "begyógyították" a sarokba, illetve körül volt rakva más cuccokkal. Mindezek ellenére lenyűgözőnek találtam. Arra gondoltam, hogyha ilyen körülmények közepette ennyire jól produkál akkor mennyivel meggyőzőbb lehet igazán jó akusztikai adottságú helyen! Egy picit részletezvén dolgokat. Sok újat nem tudok mondani az előttem szólók után, én is hasonlókat tapasztaltam. Kellemes közép-mélyhangja van, a magas tartományai is szépen jönnek elő. A center szép tisztán adja vissza a beszédhangokat. Nem vagyok vájtfülű, de azért azt nagyon jól megtudom állapítani, hogy a tesztlemezeim mikor szólnak jól, s ennél a rendszernél bizony nem igazán volt kifogásom a hangzásuk ellen. Eddig Tannoyt, Missiont, Quadralt és B@W-t tesztelgettem. Úgy érzem semmivel sem volt gyengébb náluk. Sőt! Egy a lényeg nekem (is) nagyon bejött. Asszem ezt a márkát fogom beújítani. Viszont, akárcsak Te, én is megvárom az új szériát, hátha lesz valami érdemi változás. Pauly mégegyszer köszi!

Vaker 2002-08-30 17:12:45

Lassan egy hete én is boldog tulajdonosa vagyok egy HCM szettnek (hátul is centersugárzókkal). Mit mondjak... Egy CSODA! Ilyen hangminőséget csak jóval magasabb árkategóriájú cuccnál hallottam. A két front állódobozt külön kiemelném, hihetetlenül jól reprodukál bármilyen zenét, (ami mozira tervezett szetteknél nem jellemző . Ha lehet ilyet mondani: "angolos" hangja van, nem tolakodó, nem "loudness-es". A zenét a maga valóságában, tisztán adja vissza "bársonyos" közép/mélyhangokkal korrekt magassal, szinte "símogatva" a fülünket. Nem fáraszt, többórás zenehallgatás után is szívesen felteszek még egy lemezt. Mozihallgatás közben aztán életre kelnek a többi hangsugárzók is. A szub keményen oda tud nyomni ha kell, egy-egy robbanásnál komolyan féltem, hogy valamelyik ablak feladja a küzdelmet és darabokra hull. A center/rear (ez esetben szintén centerek) pedig kiválóan egészítik ki a rendszert, a dialógusok érthetően, kellő dinamikával szólnak. Összességében csak felsőfokban tudok a szettről beszélni, melynek az ár/érték aránya "non plus ultra".

Pauly 2002-06-12 16:34:13

Rack Tessen elolvasni a 90-es számu levelemet ebben a topicban. Ott már "kireszeltem" a kérdéskört. A lényeg, hogyha elöveszel 1 szóló énekessel közelmikrofonozott felvételt ez a magyar iparosmunka (a két front)lealáz mindent ami 2x drágább nála. (még tán feljebb is 1-2öt) Akusztikus hangszerszólók (ld.valerio nál)dettó. Utoljára high end shown halottam hasonlót, sose látott kisipari cuccból. És nagyon realisztikus a hangszer megjelenítése. Sok mindenre kényes azoban, kihallatszanak a felvételi v. zenész hibák. A DJ nem a müfaja, a muzikcenterekre kevert lúdnessz cdkkel pocsék. 22-25 nm feletti szobákban bivaly amp. kell! Vagy már más konfig a szettböl (lehet hátul is front, nagyobb sub). Házimoziban, a hallgatása (azaz hangja) közben, folyton az árcédulára is fókuszálva BRUTÁL! Hangtér-ben (benne ültem abban a k#rva U boot-ban 571), sz@rrá tudja verni az isteni B&Wt (egyes filmeknél). Sztereoban is "megjárja". Biztos van más is, amiben gyenge, vagy sokak izlésének nem felel meg a hangtónusa, mert azt mondják rá "fakó", pedig csak más mint a többiek. Igazán mozira van belöve, de arra irgalmatlanul JÓL!

Rack 2002-06-11 19:13:38

Rendesen gondban vagyok! Ma elmentem a Westenbe a Hertahoz és meghallgattam a kiállitott HCM-et a Monaudio-tól. A Galadiátor DTS-es csatejelenetét néztem meg és ELÉGGÉ MEGGYÖZŐ volt! Sőt! Nagyon is! Méretét meghazudtolóan telesítettek a frontok, életszerű beszéhangokat kreált a center és meglepően "komoly" mélyeket produkált a SUB. A rear-ok átlagosak, semmi gond velük, talán egy kicst kicsik. Hi-Fi stereó módban viszont eléggé csapnivaló volt! Itt igazán nem volt összehasonlitási alapom (nem voltak nálam a tesztelős lemezeim , ) ...Sade, Clannad, Mike Oldfield, Lorena McKenitt, Dire Straits, Pink Floyd, Dream Theater, ) Számomra ismeretlen zene szólt, de sima sztereóban nem éreztem benne semmit ami megfogott volna. Hozzá kell tennem a frontok egyrésze takarásban volt mindvégig és a Hertában (Westend) valahogy az akkusztika sem a legideálisabb! Ugy érzem az árához képest kellemes mozihangzást tud varázsolni! Azért vagyok gondban mert kb 1/2-éve hangfalszett után kutakodok. Mostanra meg is rendeltem egy Quadral szettet (QLX 205, 115, Center) SUB nélkül. Hallgattam soxor Quadrál, de most lehet, hogy vissza fogom mondani, ugy érzem, hogy a HCM SOKKAL MOZISABB és tetszik az életszerű/nem agyonszínezett hangzása. Van valakinek valami összehasonlítási képe? Quadra QLX vs. Monaudio HCM mozi területén??? ...Ha esetleg senkinek nincs akkor meg fogom venni, mert egyszerüen a fülemnek hiszek! Üdv!

valerio 2002-06-10 23:56:35

Nnnnnnnnnna, megvettem, még járatom, az már feltűnt, hogy a frontok igen nyugisak, és Sade meg Sting lassú nótái ESZETLEN jól szólnak. D.G. felvétel: Strauss Alpesi szinfóniája, 94-es Sinopoli - féle, full digital. Mit mond erről a HCM? 1. a francnak kell sugdosni a zenekarban FELVÉTEL KÖZBEN???!!! 2. Strauss zenéje ISTENI! 3. viszont Sinopoli nem valami nagy szám ((( Milyen kár, hogy a Solti György - félén nincsenek jól bemikrofonozva a rezek...A többiről azért nem nyilatkozom, mert nem kaptak még áramot. Sok vacillálás után egyébként egy Yamaha RX-V396RDS ketyerét vettem hozzá - 62ezerért soha jobbat! Nem szereti a HCM frontja az olcsó stúdiókban berhált technozenét, ehhez képest viszont pl. a Silicon "Tesox" vad techno-undergroundja újjászületett. Köszönöm a segítségeteket, és majd folytatom a beszámolómat!

Szaki 2002-03-6 21:02:00

Hi, Az utóbbi fél évben többször is ajánlottam a HCM-et, de a tisztelt egybegyultek a fülük botját sem mozgatták, így meglep most ez a sok és többségében pozitív hozzászólás. Én annak idején olcsó, noname, de jó ár/érték arányú szettet kerestem. A boltban nem kellet sokat gondolkodnom, mert szebben szólt, mint az összehasonlítási alapként használt méregdrága B&W hangfalak. Úgy érzem nem volt rossz választás. Véleményem szerint a kellemes hangzást a viszonylag magas 8kHz körüli keresztezés freki okozza, így a domináns középtartományban nincs mindenféle problémát okozó váltás. Ebbol adódik a legnagyobb hiba is. A mélyközép sugárzók már lelombozódnak a keresztezési freki környékén így a középmagas tartomány "lyukas". Az átlagvevok is általában arra panaszkodnak, hogy nincs a hangfalaknak magasa. Ez persze így nem igaz, mert ok a tucc-tucc hangzást várják, de nekik szerencsére ott van a Jamo. Az biztos, hogy nem egy átlagos szettrol van szó. Házimozin egészen mozis érzést varázsol. Már a TV reklámok hangja is olyan, mint a multiplexben. Zenére is jó, de nagyon függ a forrástól. Minden hibát kegyetlenül kiemel, hangszínszabályozást nem visel el, de ha jól kevert CD-t rakok fel, akkor csodákra képes. Az említett középmagas nekem hiányzik, de az újabban gyártott frontokban jobb sugárzók vannak.



Vissza a lap tetejére
©2003 Monaudio | Minden jog fenntartva!
Designed by kjoz